A 10 leggyakrabban felmerülő kérdés a fogászati implantátumokkal kapcsolatban
1. Mi a fogászati implantátum?
A fogászati implantátum egy általában titániumból készülő műgyökér, csavar, ami a csonttal egy szintbe, vagy 1-2 mm-rel mélyebbre kerül be. Az implantátumok átlagos hossza 8-14 mm, átmérője 3-5 mm (léteznek ennél kisebb ún. mini-implantátumok is, amelyek fogsorok stabilitásának javítására szolgálnak). A későbbiekben az implantátumba kerülnek különböző elemek, felépítmények- általában kisebb csavarok segítségével (csavar a csavarban).
A felépítményekre ezután készíthető esztétikus korona vagy egyéb pótlás. Implantátumokkal lehet egy vagy több fogat, illetve teljes fogívet is pótolni. Ennek megfelelően beszélhetünk rögzített vagy kivehető fogpótlásokról. Már akár két darab implantátummal is sokkal stabilabbá tehető egy teljes kivehető fogsor. Alapvetően kijelenthetjük, hogy minél több implantátumot tudunk behelyezni, annál jobb rögzítettségű, stabilabb pótlást készíthetünk.
A fogakat elveszthetjük gyulladás, trauma (baleset), fogszuvasodás vagy fogágybetegség miatt. Az implantátumok szinte minden esetben megfelelő alternatívát nyújtanak a hiányzó fogak pótlására. Az implantátum közvetlenül az állcsontba kerül beültetésre és rögzíthetünk rajta koronát, hidat vagy fogsort is.
A fogászati implantáció az elmúlt néhány évtizedben rohamos fejlődésen ment keresztül és ma már a beültetések nagyságrendileg 99%-a sikeres. Az implantáció mára teljesen rutin beavatkozássá vált. Általában helyi érzéstelenítés mellett zajlik, azonban van lehetőség éber szedációra vagy altatásra is. Az implantáció nem jelent nagyobb beavatkozást az emberi szervezet számára, mint egy fogeltávolítás.
a, Milyen fontos szerepet tölthet be egy implantátum?
Implantátummal megfelelő csontkínálat esetén pótolni tudjuk a hiányzó fogat vagy fogakat.
A fogvesztés következtében számos esztétikai és funkcionális probléma alakulhat ki.
Egy hiányzó fog visszahúzódóvá, szégyenlőssé teheti annak “tulajdonosát”, pszichés zavarokat okozhat.
Emellet a funkciókiesés számos szájüregi és általános egészségügyi problémához vezet:
A rágófunkció csökkenése miatt az ételt nem tudja a páciens megfelelően megrágni, nagyobb darabokban kell lenyelnie. Ez emésztőrendszeri problémákhoz, gyomor- és nyelőcső panaszokhoz vezet, valamint a teljes bélrendszert károsítja a nem megfelelően megrágott, így nem megfelelően megemésztett étel. Ezen kívül komolyabb fokú rágófunkció-kiesés esetén a rágás olyan szintű zavart szenvedhet, mely alultápláltsághoz vezet.
Egy hiányzó fog melletti fogak bedőlnek a hiány irányába, már nem tengelyirányban terhelődnek, hosszú távon a tartószerkezetük, a körülöttük lévő csont leépül. A hiánnyal szemközti fogak a foghiány felé nőnek, a hosszú évekre elhanyagolt foghiány következtében a hiánnyal szemközti fog meggyengülésével, sok esetben annak elvesztésével számolhatunk.
A fogak elvesztése végett a megmaradt fogakra fokozott terhelés, rágóerő hárul, amely a fog tartószerkezete, a parodontium (fogágy) szempontjából szintén hátrányos.
Erősen javasolt, hogy a fogvesztést követően maximum fél éven belül megtörténjen a hiányzó fog pótlása. Évek alatt a csontállomány folyamatosan veszít szélességéből és magasságából, hiszen nem éri a rágásból származó terhelés, mely terhelés rendkívül fontos szignál a csontsejtek számára az újraképződéshez.
Rendkívül fontos tehát, hogy nem csak esztétikai, de funkcionális okokból is kifolyólag, az egészség megőrzése érdekében a lehető leghamarabb pótoltassuk hiányzó fogainkat. Ennek legideálisabb módja a fogászati implantáció.
b, Az implantálás előnyei:
- a hiányzó fog vagy fogak anélkül pótolhatók, hogy a hiányt határoló, szomszédos ép fogakat le kellene csiszolni
- egy implantátummal pótolhatunk egy hiányzó fogat, de az implantátumok teljes fogatlanság esetén is tökéletes stabilitást biztosítanak a rajtuk rögzített fogsornak vagy hídnak
- fogászati implantátumokkal a teljesen fogatlan, régóta műfogsorral élő páciensek életminőségét is nagymértékben javítani lehet
- az implantátumok a fogsorok stabilitását is nagymértékben javítják
- A teljes fogsorokkal szemben az implantátumra készült fogsornak nincs szájpadlás része, így az étkezés, beszéd és nevetés nem okoz többé nehézséget.
c, Az implantálás hátrányai:
- az implantáció viszonylag drága a hagyományos fogsorokkal szemben
- a gyógyulási idő implantáció után lassabb (4-24 hét)
- ha nem áll rendelkezésre elég csont, csontpótlásra lehet szükség
- bizonyos, elsősorban immunhiányos állapotot eredményező betegségek esetén az implantáció nem végezhető el
2. Mi az implantálás menete?
a, Hogyan történik az implantáció megtervezése?
A tényleges beavatkozás elkezdése előtt, az első találkozó alkalmával információt gyűjtünk, hogy a páciens számára legjobb megoldást tudjuk nyújtani. Először részletesen feltérképezzük az egészségügyi állapotát és felmérjük az esetleges rizikófaktorokat, amelyek befolyásolhatják az implantációt (pl. dohányzás, fogcsikorgatás, cukorbetegség stb.), beszélünk az elvárásokról és a lehetőségekről.
A vizsgálat részletesen kiterjed a fogak és az íny állapotára, hogy milyen a páciens harapása, mekkorára tudja nyitni a száját, milyen a mosolyvonala (mennyire látszanak ki a fogai mosolygás közben) stb. Ezenkívül készül egy speciális háromdimenziós fogászati CT (CBCT), amivel diagnosztizálni tudjuk az állcsontok állapotát, a csontszövet mennyiségét, minőségét, egyes idegek lefutását, az arcüreg anatómiáját stb.
Általában fotókat is készítünk a pontosabb tervezés és páciens archarmóniájának elemzése végett. Sok esetben lenyomatot is veszünk (digitális vagy hagyományos), ami tovább segíti a tervezést. Ezt követően a rendelkezésre álló információk alapján következik a gondos tervezés, amely nagy része digitálisan zajlik.
Célunk, hogy a páciensünk egyénre szabottan, minden szempontból a legjobb tervet kaphassa, amelynek kivitelezésében nem lehetnek meglepetések. Nem csak egy fogat pótlunk, hanem visszaállítjuk az eredeti anatómiát, amely tökéletes esztétikai eredményt és funkciót jelent.
b, Hogyan történik az implantátum behelyezése?
Fontos, hogy a páciens ne üres gyomorral érkezzen a műtétre, hiszen a műtét végeztével a zsibbadás miatt 3-4 órán keresztül nem lesz lehetősége enni, illetve a fokozott stressz, izgalom és a vércukorszint hirtelen leesése könnyen rosszulléthez vezethet. A megszokott gyógyszereket ugyanúgy be kell venni, véralvadásgátló szedése esetén kiemelt jelentőségű, hogy a beavatkozás előtt a páciens konzultáljon kezelőorvosával a véralvadásgátló esetleges felfüggesztéséről vagy alternatív gyógyszerrel történő helyettesítéséről.
A műtétet megelőzően fokozottan ügyelni kell a megfelelő szájhigiéniára (otthon és professzionális rendelői kezelés) és a dohányzás mellőzésére a beavatkozás előtt, illetve az azt követő minimum 2-3 napban.
Az implantáció általában helyi érzéstelenítés mellett zajlik, az érzéstelenítőszer hatásának következtében a páciens csupán tompa nyomást, vibrációt, feszítést érezhet, fájdalmat semmilyen esetben. Van lehetőség éber szedációra és altatásra is, ezeket a módszereket elsősorban azoknál a pácienseknél alkalmazzuk, akik extrém módon rettegnek a fogászati beavatkozástól. Mindkettőnek megvannak a hátrányai.
Az éber szedációnál a fúrás során hűtésre használt víz könnyen a páciens légcsövébe juthat, míg az altatás alatt a páciens teljes kooperációja hiányzik. Ebből kifolyólag a páciens szájának nyitása sok esetben nehézséget okoz a kezelőszemélyzet számára.
Az implantátum ágyat fúrási sorozattal készítjük elő, ezt követően betekerjük a műgyökeret. Egy egyszerűbb esetben akár 15 perc alatt elvégezhető a beavatkozás, míg komplikáltabb esetekben ez akár 1-2 óra is lehet.
c, Mit szabad, mit nem szabad implantáció után tenni?
Szájsebészeti műtét után pépes étrend javasolt. Amennyiben csak az egyik oldalon történt beavatkozás, javasolt az ellenoldalon rágni. Tej, tejtermék, forró ételek/italok, alkohol fogyasztása kerülendő. Érdemes sok zöldséget és könnyebb ételeket fogyasztani (levesek, főzelékek, fehér húsok). A dohányzás szigorúan tilos! Étkezés után a fogak és a műtéti terület óvatos, de nagyon alapos tisztítása, valamint fertőtlenítő hatású szájvízzel (Curasept, Corsodyl) történő szájöblögetés kiemelt jelentőségű.
Bizonyos esetekben az implantáció végezhető a fogeltávolítással egy időben is. Ilyenkor az eltávolított fog helyére azonnal bekerül az implantátum, hogy ne kelljen a páciensnek több beavatkozást elszenvednie. További előnye az azonnali implantációnak, hogy a lágy-és keményszövetek is jobban megőrizhetők az adott területen.
d, Mikor készülhet fogpótlás az implantátumra?
Az elért stabilitás és egyéb faktorok határozzák meg, hogy mi következik ezután, mikor terhelhetjük az implantátumot (tehát mikor kerülhet rá ideiglenes vagy végleges pótlás). Kivételes esetekben szóba jöhet az úgynevezett azonnali terhelés, azaz megkockáztathatjuk, hogy az implantátumra a műtét napján, vagy az azt következő napokban rákerüljön egy ideiglenes korona/híd, azzal a feltétellel, hogy az az érintkezésben, rágásban nem vesz részt.
Hagyományosan azonban 2-3 hónapos (a Straumann implantátumok elérhetőek egy speciális hidrofil felszínnel (SLActive®), amely meggyorsítja a csontosodás, így akár 6-8 hét is elegendő lehet a végleges pótlás elkészítéséig) gyógyulási idő következik.
Az implantátum gyógyulhat az íny alatt, ilyenkor egy újabb minimális beavatkozás, ún. felszabadítás szükséges az ínyformázó csavar behelyezéséhez a gyógyulási idő letelte után. Amennyiben a kezelőorvos úgy ítéli meg az implantátum behelyezésekor, ez a gyógyulási (ínyformázó) csavar már a műtétkor is alkalmazható. Erre a csavarra azért van szükséges, hogy megteremtsük a kapcsolatot az implantátum és a ’külvilág között’, valamint megfelelő lágyszöveti formát alakítsunk ki az ínyben. Meg kell említeni, hogy bizonyos esetekben az íny mennyisége, milyensége nem megfelelő.
Ez nem csak esztétikai, de funkcionális problémákhoz is vezethet, melynek hosszú távon az implantátum körül kialakult gyulladás, implantátum vesztés lehet a következménye. Ínykorrekciós műtéti eljárások rendelkezésre állnak az implantátumok hosszú távú túlélése érdekében.
Ehhez használhatunk különböző kereskedelmi forgalomban kapható bioanyagokat illetve átültethetünk saját szövetet is (kötőszövetet, vagy ínyt) a szájon belül.
e, Hogyan őrizheti meg implantátumai egészségét?
Nagyon fontos kiemelni, hogy annak ellenére, hogy az implantátum nem tud elszuvasodni, kiemelten fontos az implantátumok és az azt körülölelő szövetek, valamint az implantátumokra készített fogpótlások megfelelő tisztítása. Ennek hiányában az implantátum körül gyulladás alakul ki, mely akár az implantátumok elvesztését is okozhatja.
Az implantációs pótlások tisztításához speciális szájhigiénés eszközök szükségesek: speciális fogselymek, fogköztisztitó-kefék stb.
Az autónk szervizeléséhez hasonlóan a fogpótlásokat is rendszeresen ellenőrizni, kezelni kell. Amennyiben csavarozható pótlás készül- rendelőnkben szinte kizárólag csavaros rögzítésű implantációs fogpótlásokat készítünk, melyeknek számos előnye van a cementtel rögzített implantációs fogpótlásokkal szemben- érdemes azt bizonyos időközönként eltávolítani, ellenőrizni az implantátumokat. Amennyiben szükséges, meg kell tisztítani a pótlást, újrahúzni vagy cserélni a csavarokat.
Ez általában szoros együttműködésben végzik dentálhigiénikusaink és orvosaink. Az első időszakban érdemes ezt félévente elvégezni, később, ha nem találunk problémát elég 1-2 évente, azonban a félévente történő ellenőrzés elengedhetetlen.
f, Ellenőrzések, fenntartó kezelés
A fogágybetegséghez (parodontitis) hasonlóan az implantátumok körül is kialakulhat gyulladás. Ez az ún. periimplantitis. Különböző kezelési lehetőségek léteznek, ám amennyiben a kórkép már kialakult, a teljes gyógyulás elérésen nem egyszerű feladat. Számos eljárás létezik az implantátum felszínének megtisztítására, fertőtlenítésre, illetve a szövetek helyreállítására. A legbiztosabb a megelőzés!
Sajnos sokszor a páciens és a fogorvos részéről is csak az a cél, hogy az implantátumok bekerüljenek, a fogpótlás elkészüljön, (az orvos a pénzt megkapja, a páciens pedig újra tudjon mosolyogni és rágni).
A modern implantológia kezdete óta a páciensek visszahívása kiemelt jelentőségű, hogy időben észre vehessük, diagnosztizálhassuk az esetleges technikai vagy biológiai komplikációkat. Az implantátummal rendelkező páciensek egyéni profilaxisa (megelőző kezelése) szigorú és reprodukálható protokollt követ rendelőnkben. A legtöbb megelőző lépést képzett dentálhigiénikusaink végzi.
A kiindulási szituációt rögzítjük, valamint megállapítjuk, hogy milyen a páciens szájhigiéniája. Ebbe beletartozik a természetes fogak körüli íny és fogágy vizsgálata, az ún. tasakmélységek szondázása és rögzítése, illetve az esetlegesen vérző területek feltérképezése.
A rendszeres professzionális szájhigiénés kezelés képes megvédeni attól, hogy a mikrobiológiai környezet egyensúlya felboruljon, ezáltal csökkenti az implantátumok körüli gyulladásos eredetű csontveszteség kialakulásának esélyét. Különös figyelmet fordítunk a fogsort viselő páciensekre, mivel az implantátumok körüli nyálkahártya sokkal hajlamosabb fertőzésre.
A professzionális szájhigiénés kezelés célja a puha vagy kemény felrakódások (lepedék, fogkő) eltávolítása, különösen azokon a helyeken, amelyeket nehezen érnek el a páciensek.
g, Fáj-e az implantáció?
A fájdalom az operációt követő napokban léphet fel a beavatkozás milyenségétől és az egyéni adottságoktól függően. Ez fájdalomcsillapító szedésével, jegeléssel megfelelően kezelhető. Sok esetben szükséges kiterjedtebb műtétet végezni, máskor akár metszés nélkül, egy digitálisan megtervezett sablon segítségével is bekerülhetnek az implantátumok. Utóbbi szituációban jóval kevesebb az utópanasz, a fájdalom, sokszo a páciensek arról számolnak be, hogy semmiféle fájdalom nem jelentkezett az implantátum behelyezése után.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a műtét napján és az azt követő 2-3 napban a legintenzívebbek a panaszok. A műtét utáni duzzanat az operációt követő második napon a legjelentősebb. Nagyon fontos a műtét utáni ellenőrzéseken, varratszedésen (általában 7-10 nap, csontpótlás esetén 2-3 hét) történő megjelenés és a kezelőorvos tájékoztatása, amennyiben bármilyen nem megszokott dolgot észlel a páciens (pl utóvérzés, csontpótló anyag ürülése orron keresztül).
h, Implantáció lépésről lépésre:
- Az implantációt minden esetben alapos tervezésnek kell megelőznie. Ehhez az első lépés a személyes konzultáció során a szájvizsgálat, valamint az elkészült CT-felvétel elemzése.
Ezek alapján a szájsebész pontos kezelési tervet tud készíteni. - A fogászati implantáció rutin beavatkozás, mely helyi érzéstelenítés mellett történik (igény esetén természetesen lehetőség van éber szedálásra/altatásra is).
A műtét során az állcsontba beültetésre kerül az implantátum- először egy furatot készítünk a csontba, mely az úgynevezett “implantátum-ágy”. Ebbe az ágyba kerül becsavarásra az implantátum, majd az ínyt varratokkal zárjuk az implantátum felett. - 7-10 nap múlva a varratokat eltávolítjuk
- A gyógyulási idő letelte után az implantátumot felszabadítjuk és megtörténik a lenyomat, ami alapján a fogtechnikus el tudja készíteni a végleges fogpótlást
- A végleges fogpótlást néhány nap alatt elkészül és rögzítjük az implantátumon
- A rendszeres kontroll időpontok rendkívül fontosak, hogy ellenőrizni lehessen az implantátumok, illetve a körülöttük lévő csont és íny, valamint a fogpótlás állapotát.
Így az esetlegesen felmerülő problémákat időben tudjuk kezelni!
3. Hogyan lehet egyetlen hiányzó fogat pótolni?
Egyetlen hiányzó fogat többféleképp lehet pótolni.
a, Kivehető fogsorral való pótlás
Ehhez néhány napra van szükség, a fogorvos lenyomatot vesz, majd a fogtechnikus elkészíti a kivehető pótlást.
Gyorsasága és olcsósága előny, ám viselése általában komoly problémát okoz a páciensek számára. Ennek oka, hogy nincs megfelelő stabilitása a pótlásnal és a szomszédos fogak illetve a fogágy is sérülhet hosszútávú viselése esetén.
b, Pótlás implantálás esetén
Implantáció esetén egy steril titánium műgyökér kerül beültetésre a csontba, amelyre a koronát rögzítjük.
Legnagyobb előnye, hogy nem kell a szomszédos fogakból ép foganyagot eltávolítani/lecsiszolni, a műgyökér-beültetéssel pótolható a hiányzó fog.
A legtöbb esetben az implantációt követően néhány hónap várakozási időre van szükség, míg az implantátum “becsontosodik”, meggyógyul. Így hosszabb időt vesz igénybe a hiány pótlása, mint híd esetén. Ideális esetben viszont lehetőség van azonnali terhelésre, melynek során az implantátum beültetésével egy időben elkészül a pótlás (ideiglenes vagy végleges) az implantátumra.
Az úgynevezett Allon4 eljárás során a 4 beültetett implantátumra azonnal rögzített pótlást, csavarozott hidat készítünk.
A digitális technikák fejlődésével ma már lehetőség van arra is, hogy előre megtervezzük nem csak az ideális implantátum-pozíciót, de az implantátumra vagy implantátumokra készülő ideiglenes/végleges pótlást. Ezt a pótlást már műtét előtt, előre le lehet gyártani és az implantátum beültetése után azonnal rögzíteni.
Az implantátumra készíthető felépítmények, fejek típusai
Az implantátum felépítmény vagy közti elem/fej az a speciális rész, melyet az implantátumba csavarozunk és az implantátumot köti össze a fogpótlással. Ennek kialakításának, milyenségének nagy a jelentősége, hiszen az ínyen keresztül biztosítja az implantátum és a pótlás közötti összeköttetést, valamint a fogpótlás alapját. Többféle anyagból készülhet, leggyakrabban titánból vagy cirkóniumból. A cirkónium nagy előnye, hogy fehér színe révén rendkívül esztétikus, illetve az íny is jobban megtapad rajta.
Léteznek az ideiglenes fogpótlásokhoz kialakított ideiglenes felépítmények.
Az implantátumokra készült kivehető fogsorokat speciális rögzítő elemekkel, pl lokátorokkal, merevítő rudakkal, stégekkel tartjuk helyben.
Az implantátumokra készülő rögzített pótlások (koronák, hidak) esetén az implantátumhoz való rögzítés történhet csavarozott illetve cementezett felépítménnyel.
A cementezett felépítmény készítése során az implantátumba csavarjuk a fogtechnikus által becsiszolt implantátumfejet, majd erre egy speciális ragasztócementtel ráragasztjuk az elkészült fogpótlást. Nagy hátránya, hogy végleges ragasztócement használata esetén a fogpótlás nem távolítható el (csak a korona átvágásával, vagyis végleges roncsolásával). Amennyiben a későbbiekben a koronával vagy az implantátummal, az implantátum körüli szövetekkel probléma adódik, az egyetlen megoldás a pótlás eltávolítása majd újra készítése. Másik hátránya, hogy a rögzítéshez használt ragasztócement a korona/híd felhelyezése során kifolyik az íny alá, és sok esetben a legnagyobb igyekezet mellett sem távolítható el tökéletesen, ezzel az implantátum körüli szövetek irritációját, gyulladását okozva. A cementezett implantátumos fogpótlások előnye a csavarozottakkal szemben, hogy jóval olcsóbbak, illetve extrém nagy szögeltérés esetén is alkalmazhatók.
A csavarozható felépítmények legnagyobb előnye eltávolíthatóságuk. A csavarnyílást rögzítéskor a csavar megfelelő nyomatékra húzása után tömőanyaggal zárjuk. Ez a tömőanyag a későbbiekben bármikor eltávolítható, a csavar vagy csavarok meglazíthatóak, ezáltal a rögzítés az implantátum és a pótlás közt megszűnik, a pótlás eltávolítható (javítás, ellenőrzés, tisztítás céljából). Természetesen ebben az esetben nem kell az esetlegesen íny alatt maradt ragasztócement miatt aggódnunk.
Hátránya a csavarozott felépítményeknek, hogy jóval drágábbak, mint a cementezett változat.
c, Híddal való pótlás
Ebben az esetben a hiányt határoló fogakat használjuk, mint tartópilléreket. A foghiányt határoló szomszédos fogakat lecsiszoljuk, hiszen később ezekre a fogakra fogjuk ráragasztani az elkészült hidat.
A híd fixen rögzül, nem kivehető, így a rágófunkciót megfelelően visszaállítja, nincs a páciensnek diszkomfort-érzése. Hátránya, hogy a fogászati híd készítéséhez a hiányt határoló fogakat le kell csiszolni, illetve úgynevezett sorvégi foghiányoknál nem mindig optimális.
4. Előfordulhat, hogy a szervezet “nem fogadja be” az implantátumot?
Az implantáció sikeressége több mint 99%, ami egy kiváló arány, azonban sajnos nem 100%. Allergiától gyakorlatilag nem kell tartanunk, azonban bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az implantátum nem csontosodik be.. Ennek különböző okai lehetnek: nem megfelelő terhelés érte az implantátumot, a páciens használta a fogsorát annak ellenére, hogy nem lett volna szabad; fertőzés; dohányzás stb. Vannak olyan általános betegségek, amelyek mellett az implantáció kontraindikált (ellenjavalt) vagy csak nagyon nagy körültekintéssel végezhető el.
Ilyen többek között a kezeletlen cukorbetegség, illetve különböző immunhiányos állapotot eredményező megbetegedések (pl. HIV, leukémia).
Sajnos nagyon ritkán olyan esetek is vannak, amikor nem sikerül azonosítani az implantátum elvesztésének okát. Egy implantátum elvesztése nem jelenti azt, hogy ne lehetne megismételni sikeresen a beavatkozást. Általában várni kell egy pár hónapot és újabb radiológia vizsgálatot alapján újratervezhető a beavatkozás. A leggyakoribb, az implantáció sikerességét kockáztató tényezők: nem megfelelő szájhigiénia, dohányzás, az utasítások figyelmen kívül hagyása, cukorbetegség, immunrendszert érintő megbetegedés.
Ezen kívül az erős dohányzás és a rossz szájhigiéne is olyan tényezők, melyek nagymértékben csökkentik az implantáció sikerességének esélyét.
Az implantáció napjainkban már 99 %-ban sikeres.
5. Több fog pótlásának esetén a fogászati implantátum vagy a híd nyújt jobb megoldást?
Ahogy fentebb is olvasható, mindkét megoldásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Fontos megjegyezni, hogy megfelelő szakmaisággal elkészítve mindkét megoldás hosszú távon jól működik.
Az implantátum előnyei, hátrányai:
A fogászati implantátum nagy előnye, hogy a foghiány pótlásához nem szükséges saját foganyagot eltávolítani, az implantátumra készült koronával helyreállítható a foghiány.
Esztétikailag is tökéletes eredményt biztosít, egy jól elkészített implantátumos koronáról még a szakavatott szem sem mondja meg, hogy nem saját fog.Az implantáció csak akkor kivitelezhető, ha ahhoz elégséges mennyiségű csont áll rendelkezésre.
A mai modern csontpótló beavatkozásoknak hála szinte nincs olyan szituáció, ahol ne lehetne elégséges csontot “építeni” az implantátum beültetéséhez.Hátránya a fogászati implantációnak, hogy relatíve drágább, mint a hagyományos hídpótlások, különösen abban az esetben, ha csontpótlásra is szükség van. Csontpótlás esetén a gyógyulási idő is hosszabb.
A fogászati híd előnyei, hátrányai:
Előnye az impantációval szemben, hogy jóval gyorsabb és olcsóbb, mint az implantátum beültetése.
Hídpótlással tökéletes esztétikai és funkcionális eredményt lehet elérni, különösen a mai modern, 3D CAD/CAM eljárással készült fémmentes koronák használatával.
A hídpótlás hátránya, hogy saját foganyagot kell eltávolítani a híd elkészítéséhez. Egy jól elkészített fogászati híd megfelelő szájhigiéné mellett hosszú évekig, évtizedekig tökéletes megoldást biztosít a foghiány pótlására.
6. Mikor szükséges csontpótlás az implantálást megelőzően?
a, Milyen csontpótló beavatkozások léteznek?
Nem kell feltétlenül elkeseredni, ha nincs elegendő csontszövet, ami befogadhatná az implantátumot. Számos megbízható csontpótló eljárás létezik: arcüreg emelés, csontblokk átültetés, lateral augmentatio stb.
Csontpótlásra felhasználhatunk saját csontot, illetve kereskedelmi forgalomban kapható csontpótlót vagy ezeknek keverékét. Általában a szemcsés csontpótló mellé úgynevezett membránok használata szükséges. Ezek állati eredetű felszívódó membránok a legtöbb esetben, ritkábban használunk nem felszívódó teflon/titán membránokat is, amelyeket az implantátumok behelyezésekor eltávolítunk.
A nem felszívódó membránok rögzítésére titán szegecseket, csavarokat használunk, melyeket a későbbiekben nem minden esetben távolítunk el (hogy kevésbé bolygassuk azokat a szöveteket, amelyeket nem feltétlenül lenne szükséges).
b, Hogyan tudjuk megelőzni, hogy csontpótlásra legyen szükség?
A legfontosabb azonban mindig a megelőzés, hogy megakadályozzuk azoknak a patológiás elváltozásoknak a kialakulását, melyek egy fog elvesztéséhez vezetnek.
Ebben kiemelt jelentősége van a megfelelő szájhigiéniának (a rendszeres, megfelelő technikával végzett fogmosás mellett különböző fogköztisztító eszközök, szájzuhany használata), a félévenként professzionális szájhigiénés kezeléseknek (fogkőleszedés, polírozás) és a fogorvos által végzett ellenőrző kezeléseknek.
c, Mennyi időt várhat a fogelvesztés után, hogy ne kerüljön sor a csontpótlásra?
Ha a fog eltávolítása mégis elkerülhetetlenné válik, minden esetben a cél az eltávolított fog mihamarabb történő pótlása- lehetőség szerint fél éven belül. Amennyiben ez nem történik meg, a csont olyan mértékben sorvadni kezd, hogy az idő előrehaladtával egyre nagyobb eséllyel kell valamilyen csontpótló beavatkozást is elvégezni vagy az implantációval egy időben, vagy azt megelőzően.
Egyes esetekben az implantáció végezhető a foghúzással egy időben is. Ilyenkor az eltávolított fog helyére azonnal bekerül az implantátum, hogy ne kelljen a páciensnek több beavatkozást elszenvednie, valamint a szövetek is jobban megtarthatóak az adott területen.
Ha a foghúzással egy időben nem helyezhető be azonnal implantátum- ez a gyakoribb eset-, végezhető úgynevezett alveolus prezerváció. Az alveolus prezerváció során a fogmedret (a fog helyét az állkapocsban vagy a felső állcsontban) feltöltjük valamilyen csontpótlóval, ezáltal a fogatlan terület kevésbé fog elsorvadni.
d, Hogyan diagnosztizálható a csontmennyiség, honnan tudhatja, szükség van-e csontpótlásra az implantációhoz?
Az implantációs beavatkozás megtervezéséhez mindig szükség van egy 3 dimenziós CT felvételre. A CT alapján szájsebészünk értékelni tudja a csontkínálatot a foghiány területén.
Abban az esetben, ha a csont magassága vagy szélessége nem elégséges az implantátum beültetéséhez, csontpótló beavatkozásra van szükség.
e, A nem elegendő csontmennyiségnek számos oka lehet:
- fogeltávolítást követő csontfelszívódás
- fogágybetegség
- trauma/baleset
- gyulladásos folyamatok
- genetikailag nem kielégítő csontkínálat
A csonthiány jellegétől függően számos csontpótló technika áll rendelkezésre.
A csontpótló anyagok skálája is széles, csontpótlásra alkalmazható a páciens saját, más területről kivett csontja, szintetikus, állati vagy emberi eredetű csontpótló anyag is.
7. Hogyan zajlik a csontpótlás implantálás előtt (vagy egyidejűleg)?
Adott szituációtól függően a csontpótlás elvégezhető az implantációval egy időben vagy az implantációt megelőzően, egy külön beavatkozás során. Csontpótlásra akkor van szükség, ha nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű csont a fogászati implantátum beültetéséhez.
Az implantátum beültetését minden esetben alapos tervezésnek kell megelőznie. Ehhez szükség van egy 3 dimenziós CT felvételre, ami alapján egyértelműen elemezhető a csontkínálat.
A felvétel alapján szájsebészünk meg tudja állapítani, hogy megfelelő mennyiségű csont áll-e rendelkezésre a fogászati implantátum beültetéséhez, vagy szükséges valamilyen kiegészítő csontpótló beavatkozás elvégzése.
a, Csontpótlás Sinuslift/ arcüregemelés esetén
Az arcüreg a felső állcsontban helyezkedik el, a kisörlő és örlő fogak felett. A fogak elvesztése után a csont elkezd sorvadni es az arcüreg a szájüreg felé “növekszik”.
A sinuslift során az arcüreg alsó csontos falát “magasítjuk”, azt alkalmassá téve az implantátum beültetésére.
Ezen belül megkülönböztetünk zárt és nyitott Sinusliftet.
b, Nyitott Sinuslift:
A nyitott sinus lift során az arcüreg oldalsó fala mentén képzünk lebenyt, az arcüreg oldalsó falát alkotó csontlemezen egy ablakot nyitunk, majd ezen az ablakon keresztül az arcüreget fedő membránt elemeljük alapjáról.
Az arcüreg alapjáról elemelt sinusmembrán alá csontpótló anyagot helyezünk. Ez a csontpótló anyag lehet állati eredetű, szintetikus, centrifugált és sterilizált emberi csont és vér keveréke vagy a páciens saját csontja is, adott helyzettől függően. A beavatkozás során keletkezett ablakot időnként egy speciális membránnal zárjuk, majd a lebenyt varratokkal egyesítjük.
A sinus lift/arcüregemelés után 2 héttel eltávolítjuk a varratokat. A sinus liftet követő gyógyulási idő körülbelül 6 hónap. Az arcüregemeléssel (sinus lift) egy időben bizonyos esetekben az implantátum is beültethető. Ennek az a feltétele, hogy legyen elégséges mennyiségű saját csont, ami megfelelő stabilitást biztosít az implantátum számára. Ha az arcüreg alapját alkotó csontos fal nem elég vastag, az implantátum nem ültethető be az arcüregemeléssel egy időben. Ezekben az esetekben a sinus lift/arcüregemelés és az implantátum beültetése két külön lépésben történik.
c, Zárt sinus lift:
Zárt sinus lift esetén az arcüreg membránjának megemelése nem oldalról, az arcüreg oldalsó falán keresztül történik. Ebben az esetben az állcsontgerincen ejtett apró metszésből lebenyt képzünk, majd az arcüreg alapját alkotó csontos bázison fészket készítünk az implantátum számára.
Ezen a fészken keresztül megemeljük az arcüreg nyálkahártyáját, majd csontpótló behelyezése után (vagy anélkül) az implantátum beültetésre kerül. Bár a zárt sinus lift jóval kevésbé kiterjedt és megerőltető beavatkozás a szervezet számára, mint a nyitott sinus lift, segítségével csak 2-3 mm-es csontmagasságot nyerhetünk. Emiatt erősen behatárolt azok a szituációk, amikor alkalmazni lehet a zárt sinus liftet.
Arcüregemelés/sinus lift után néhány napig az arc megduzzadhat, 1-2 napig orrvérzés előfordulhat ritka esetben. A tüsszentést, orrfújást lehetőség szerint kerülni kell néhány napig.
8. A foghúzás után rögtön elvégezhető az implantálás?
A fogeltávolítás és az implantáció közötti idő. Alapvetően háromféle opció létezik:
- Azonnali: optimális esetben egyből bekerülhet az implantátum. Előfeltétele: a megfelelő csontszövet, egyszerű ún. atraumatikus fogeltávolítás, gyulladásmentes környezet.
- Korai: amennyiben valamilyen gyulladás volt jelen, vagy a lágyszöveti viszonyok nem optimálisak, azonban a csont megfelelőnek tűnik, elég 2-3 hetet várni a fogeltávolítást követően. Ezen rövid idő alatt csontszövet nem épül vissza, a gyulladás viszont megszűnik, az íny zárul a fogmeder felett.
- Késői: A hagyományos eljárásnál legalább 3 hónapot érdemes várni kihúzott fog helyétől/méretétől függően, hogy a fogmeder teljesen becsontosodhasson.
Bizonyos esetekben az implantáció a fogeltávolítással egyidőben is elvégezhető, sőt ideális szituációban az implantátumra akár azonnal korona is kerülhet.
Az azonnali implantációhoz azonban gondos tervezésre van szükség, nem minden esetben végezhető el biztonsággal.
Elsősorban az 1 gyökerű fogak (így leginkább a frontfogak) eltávolítása során merülhet fel mint opció, amennyiben a foggyökér környezete gyulladásmentes illetve megfelelő mennyiségű csont is rendelkezésre áll.
A cél természetesen mindig a beavatkozások számának illetve a gyógyulási időnek minimálisra csökkentése. Így minden olyan helyzetben, ami azt megengedi, az implantátumot a fogeltávolításssal egy időben ültetjük be.
Kérjen időpontot most!9. Milyen implantátumot érdemes választani?
Számtalan fogászati implantátum gyártó van jelen a piacon, így a választás nem egyszerű. Általánosságban elmondható, hogy érdemes olyan gyártó termékét választani, aki már hosszú ideje jelen van a fogászatban és így implantátumaival hosszútávú tapasztalatok vannak. Nincs kizárólag egyfajta jó vagy rossz implantátum, több prémium minőségű implantátum is elérhető. Javasolt, hogy az implantátum kiválasztása során ne az ár legyen a döntő tényező.
Egy szakma szabályai szerint beültetett, jó minőségű implantátum megfelelő tervezés és megfelelően elkészített pótlás mellett hosszú évtizedekre megoldást nyújt. Ezzel szemben egy nem szakértő kezek által beültetett, silány minőségű implantátum vagy az arra készített nem megfelelő pótlás már 1-2 év után komoly problémát okozhat. (Például olyan gyulladásos folyamatok alakulhatnak ki, amik az implantátumok elvesztéséhez vezethetnek és a későbbi újbóli implantációt is ellehetetlenítik.)
Rengeteg féle implantátum, implantációs rendszer létezik, mi a rendelőnkben kétféle rendszert (két gyártótól) használunk, de azokon belül is több féle implantátum (formájú, felszínű stb.) létezik, attól függően, hogy milyen helyzetben melyik a legmegfelelőbb.
Általánosságban kijelenthetjük, hogy a drágább, prémium kategóriás implantátumok mögött több tudományos kutatás és speciális fejlesztés áll, hogy a kevésbé optimális szituációkban is helyt álljanak (pl. speciális felületkezelés a gyorsabb regeneráció érdekében).
Az egyszerűbb helyzetekben (egészséges páciens; megfelelő csontmennyiség és minőség; vastag, feszes íny) a kedvezőbb árú implantátumok is kiválóan helytállnak. Kizárólag jó minőségű, megbízható implantátumokat ültetünk be! Az összes általunk használt implantátumra a gyártó élethosszig tartó garanciát ad. Gyakori kérdés, hogy a például a reptéren okozhat-e problémát implantátum vagy egyéb fém a szájban, erre határozott nem a válasz.
a, Kinek és mikor érdemes mini-implantátumot választania?
A miniimplantátumok alapvetően azokra az esetekre lettek kifejlesztve, amikor nem áll elegendő csont hagyományos implantátum behelyezésére.
Ha nincs elégséges csontszélesség még egy keskeny implantátum beültetéséhez sem ( a csont szélességének nagyjából 6-6,5 mm-nek kell lennie implantátum behelyezéséhez), a mini-implantátumok valós alternatívát nyújtanak. Ezek az implantátumok már nagyságrendileg 4,4 mm-es csontszélességtől behelyezhetők.
Fontos kiemelni, hogy csak teljes fogatlanság esetén alkalmazhatók és csak kivehető fogsor készíthető rájuk. Az alsó állcsontban 4, a felső állcsontban 6 db mini-implantátumra van szükség a kivehetős fogsor stabilizálásához. A mini-implantátumokon lévő gömbfejekre különböző erősségű betétek pattannak rá, ezáltal helyben tartva fogsort.
b, Néhány praktikus tanács, ha implantátum beültetésén gondolkozik:
- Olyan rendelőt válasszon, ahol megfelelően képzett, tapasztalt szakemberek végzik az implantátum beültetését és az implantátumra készülő fogpótlás elkészítését is.
- Olyan implantátumot válasszon, melynek gyártója hosszútávú tapasztalatokkal rendelkezik és nemzetközileg is elismert, elfogadott.
- Az implantátum beültetését mindig alapos tervezésnek kell megelőznie. Ennek része a CT-felvétel, amely nélkül a csontmennyiség nem diagnosztizálható biztonsággal.
- A korona implantátumhoz történő rögzítésének lehetőség szerint csavarosnak kell lennie.
- Ez ugyan magasabb költséget jelent, de nem fordulhat elő, hogy ragasztócement marad az implantátum körül az íny alatt.
- Nagy előnye még az implantátumos korona csavaros rögzítésének, hogy a korona sérülés esetén eltávolítható, javítható és újra rögzíthető..
c, Milyen az ideális implantátum?
Alapvetően egy egészséges páciens esetén, aki megfelelő csont és lágyszövetekkel (vastag, feszes ínnyel) rendelkezik szinte mindegy. Általánosságban azonban elmondható, hogy amennyiben csontpótlásra van szükség, vékonyabb implantátumokat szeretnénk behelyezni vagy van valamilyen rizikó faktor (pl. cukorbetegség, fogágybetegségre való hajlam stb.) érdemes a jobb/drágább implantátumot választani. A rendelőnkben használt Straumann implantátum speciális titán-cirkónium ötvözetből (Roxolid®) készül, amely sokkal ellenállóbb, így vékonyabb átmérőben is biztos megoldást jelent.
Továbbá létezik egy speciális hidrofil felszínnel (SLActive®) rendelkező Straumann implantátum, amely sokkal gyorsabban becsontosodik (akár 6 hét után elkészíthető rá a végleges pótlás), valamint sokkal jobb a csontosodási hajlama ezért komplikáltabb szituációkban javasoljuk (rossz minőségű csont, csontpótlás, cukorbetegség stb).
10. Mennyibe kerül a fogászati implantátum?
A fogászati implantátum ára több tényezőből tevődik össze.
a, Az implantátum beszerzési költsége.
Ez nem csak magát a titán csavart foglalja magába, amit a csontba helyez a szájsebész, hanem számos egyéb kiegészítő elemet is. Így a felépítményt (az implantátumot a koronával összekötő elem), a lenyomatvételhez és a fogtechnikai laboratóriumban szükséges eszközöket, az ínyformázó csavart. Az egyes fogászati implantátum gyártók árai között jelentős különbségek lehetnek.
Érdemes olyan gyártót választani, amelynek termékeit az egész világon ismerik és használják. Így ha esetleg külföldön válik szükségessé valamilyen akut teendő az implantátumos pótlással kapcsolatban, az különösebb nehézség nélkül orvosolható.
b, Az implantátumot behelyező orvos díja
Természetesen az implantációt végző szakember orvosi díját is tartalmazza az implantáció ára. Érdemes olyan szakembert választani, aki megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkezik az implantátumok beültetése és a csontpótló beavatkozások elvégzése területén. Az implantátumra készült fogpótlás árában szintén nagy különbség lehet annak minőségétől függően.
Sajnos Magyarországon és Svájcban is a biztosító csak bizonyos esetekben (pl. csírahiány, baleset, daganatos megbetegedés) téríti az implantátumok árát.
Gyakori kérdések
Nem elkerülhetetlen, alternatíva mindig létezik legyen szó akár kivehető pótlásról, akár hídról. Időnként (egy fog hiánya, sorvégi hiány) azonban a legjobb megoldásnak bizonyulhat. A cél minden esetben a fogvesztés megelőzése, ezáltal elkerülhető a fogimplantáció is.
Az implantáció teljesen fájdalommentes, általában helyi érzéstelenítőket használunk, amelynek segítségével a fájdalmat közvetítő idegrostokat teljesen elérzéstelenítjük.
Továbbá van lehetőség éberszedációra és altatásra is, amely technikák viszont egyéb kockázattal járnak.
Létrejöhet enyhe utóvérzés, amely tamponálással kezelhető. Nem körültekintő tervezés mellett idegsérülés vagy az arcüreg sérülése is előfordulhat. A gyulladás megelőzése érdekében a műtétet megelőzően antiszeptikus szájöblítést és antibiotikumot alkalmazunk.